2024.09.18. 08:29
Nem kapott cigit, ököllel fizetett a semmiért a többszörös visszaeső
A férfi erőszakos többszörös visszaesőnek minősül. A bíróság előkészítő ülésen elsőfokú ítéletet hozott vele szemben.
A Tatabányai Járási Ügyészség kifosztás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az erőszakos többszörös visszaeső férfival szemben. Mint azt dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől megtudtuk, a vádirat szerint a tatabányai Dr. Lakat Károly téren a már ittas állapotú elkövető és barátnője szórakozni invitálták az általuk korábbról nem ismert, szintén ittas férfi sértettet 2023. szeptember 3-án 21 óra 20 perc körül, majd együtt is italoztak és zenét hallgattak, táncoltak. Az elkövető a sértettől cigarettát kért, és a sértett adott is neki a nála lévő dohányból és cigarettapapírból, melyből a vádlott cigarettát tekert és azt elszívta. Az elkövető pár perccel később ismét cigarettát kért a sértettől, aki azonban közölte vele, hogy nincs már több cigarettája.
A cigarettát kérő férfi ettől ideges lett és a sértettet hirtelen mindkét oldalról ököllel arcon ütötte, amitől az a földre esett. A bántalmazó a sértetthez lépett és annak nadrágzsebébe nyúlva kivett onnan két cigarettacsikket, majd a nadrág jobb oldali első zsebébe nyúlva onnan kivett és eltulajdonított 500 forint aprópénzt. Az elkövető ezután a sértett övtáskáját kinyitva kivette a sértett irattartóját, melyből ellopta a benne lévő 1.500 forintnyi készpénzt.
A sértett eközben megpróbált felállni, mire a vádlott egy alkalommal a jobb vállán megrúgta őt, aki mégis felállt, és a vádlottól kérte vissza az irattartóját. A vádlott ekkor felé nyújtotta az irattartót, mire az kikapta a kezéből és elszaladt a helyszínről.
A sértett a bántalmazás során nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett, de a cselekmény alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására. Az ügyészség indítványára a bíróság a férfit 4 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, ám az elkövető és védő fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős. Mint azt Puskásné Sárközi Ritától, a Tatabányai Törvényszék sajtótitkárától megtudtuk, az ítélet kihirdetését követően az ügyész indítványára a bíróság az elkövető letartóztatását fenntartotta.