2024.09.20. 08:25
11 milliót meghaladó kocsilopásban is részt vett a vagyonőrt fenyegető férfi
A lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatása meghosszabbítását annak a férfinak, aki megütéssel fenyegette azt az őt tetten érő vagyonőrt.
Az indítvány szerint a letartóztatás továbbra is szükséges a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében, ezért azt november 22-ig történő hosszabbítását kezdeményezték. Az indítvány alapján a Tatabányai Járásbíróság ülésen meg fogja hallgatni az elkövetőt, ezután hozza meg végzését – tudtuk meg Dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől.
Az indítvány szerint a férfi 2023. szeptember 19-én a komáromi áruház ruházati osztályán a bizsuékszerek tárolására szolgáló tartóról levett 7 darab gyűrűt, két fülbevalót, egy karkötőt, két nyakláncot és egy napszemüveget, amelyeket a ruházatába rejtett. Az elkövető ezután kettő, áruvédelmi eszközzel ellátott blúzt is magához vett, azokról az etikettet letépte, és azokat ugyancsak a rajta lévő ruházatba rejtette. A férfi ezután a kasszasor megkerülésével el kívánta hagyni az áruházat, őt azonban a biztonsági őr ellenőrzés alá vonta, amelynek során feltalálásra kerültek a nála lévő és elrejtett termékek. Az elkövetési érték összesen meghaladta a 47 ezer forintot.
Másnap a pasas egy másik komáromi áruházban 2 darab szeszesitalt vett magához, az azokon lévő áruvédelmi eszközöket lekaparta, majd azokat a nála lévő táskába tette és az önkiszolgáló pénztárak felé indult. Az elkövetőt a vagyonőr ellenőrzés alá kívánta vonni, azonban a tolvaj a biztonsági őrnek a táskája tartalmának megmutatására vonatkozó felszólítását figyelmen kívül hagyta és távozott az üzletből, miközben közölte az őrrel, hogy vigyázzon magára, mert az üzletvezetővel együtt megüti.
Az indítvány szerint az illető más bűncselekményeket is elkövetett korábban
A sértett koreai állampolgár 2023. június 27-én este hazament a komáromi szállóra, az épület udvarán leparkolta az autóját, majd a szállón elaludt. Az elkövető és két társa valamikor ezt követően bementek az áldozat lakrészébe, ahonnan ellopták a bőröndjét, benne személyes irataival és ruháival, valamint a konyhapultra kitett lakáskulcsot és a gépkocsi indítókulcsát is.
A tolvajok ezután beültek a járműbe, majd elhajtottak azzal. A kocsit – hosszas használat után – egy komáromi parkolóban leállították, mire az éppen ott tartózkodó koreai tulajdonos felismerte a tőle ellopott autót, és értesítette a rendőrséget. A bűncselekmény elkövetési értéke 11 és félmillió forint, amely az eljárás során megtérült.