2024.06.12. 11:08
Bebújt, megfogta, elvitte: így lopott az enyveskezű tolvaj
Egy oroszlányi családi ház teljesen körbekerített telkére jutott be a tolvaj anélkül, hogy bárki is észre vette volna. Pechjére a lopott vascsővel kifelé menet felvette bandukoló sétafikálását egy kamera.
Dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője arról tájékoztatta a Kemma.hu-t, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki 2023. április 24-én egy oroszlányi családi ház teljesen körbekerített udvarára a sértett tudta és engedélye nélkül egy lukon keresztül bemászott, és onnan jogtalanul eltulajdonított 1 darab 1 colos, 1,5 méter hosszú, 1.500 forint értékű vas csövet úgy, hogy azt magához vette, az udvarról kivitte a lopott tárgyat.

Forrás: Magyarország Ügyészsége
A lopással okozott kár nem térült meg, a lopott cső sorsa nem ismert.
A sértett által elhelyezett kamera a telefonjára jelzést küldött, így látta, hogy az elkövető az udvarán mászkál. Mire a sértett az ingatlanához ért, addigra már a rendőrök is ott voltak, akik az elkövetőt a helyszín közelében fogták el.
Nem ez volt az első, hogy lopott
A férfi négyszer volt büntetve, legutóbb a bíróság a 2023. február 3-án jogerőssé vált határozatával a 2022. júniusban elkövetett lopás vétsége miatt 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben a Tatabányai Járásbíróság büntetővégzésben közérdekű munka büntetést, valamint 1.500 forint összegű vagyonelkobzást szabjon ki.