2024.06.19. 15:30
Ezzel a módszerrel csalt ki telefonon 8,5 milliót egy idős nénitől - végig a vonalban volt
A tettes 8,5 millió forintot csalt ki egy 75 éves asszonytól. Nem sokon múlt a nagyobb baj, de a rendőrség közbenjárására a tranzakciót megszakították, így a pénz végül a tulajdonosánál maradt.
Nem sokon múlt a többmilliós kára annak a 75 éves néninek, akit június 11-én telefonon hívott fel egy kiberbűnöző. A csaló azt a sztorit adta elő, hogy az asszony fia házat akar vásárolni, amelynek foglalója 8,5 millió forint.
Arra kérte a nőt, hogy személyesen menjen be a bankfiókjába, ahol az utalást mihamarabb teljesíteni tudja. Amíg a néni intézkedett, a csaló végig vonalban volt vele. A sértett így csak az utalás végeztével hívta a fiát, aki elmondta, hogy az ismeretlen telefonáló valótlan dolgokat állított, és becsapta őket.
Szerencsére a gyanús utalást követően a bankfiókvezető-helyettes értesítette a rendőrséget. Nyári Dávid rendőr százados pedig egyértelműen megállapította, hogy a hölgy csalás áldozatává vált, és soron kívül intézkedett a pénzt fogadó bank számláján az összeg azonnali lefoglalásáról. A rendőrség tájékoztatása szerint a gyors reagálásnak köszönhetően a teljes vagyont visszaszerezték. Később kiderült, hogy az áldozat korábban egy internetes oldalról rendelt, ahol megadta bankkártyája összes adatát.

Forrás: police.hu