Tragédia

2024.05.13. 10:18

Magas rangú katona halt meg az M1-esen történt horrorbalesetben

Bárány Mihály ezredest kétszer is elgázolták az M1-es autópályán május 9-én, csütörtökön. Az 55 éves hivatásos katona a horrorbaleset helyszínén szörnyethalt.

Mint arról korábban beszámoltunk, 5 autó karambolozott május 9-én, csütörtökön az M1-es autópályán Bicskénél. Később kiderült, hogy a baleset halálos lett, ám nem a karambol következtében. Mint arról a Tények is beszámolt, az áldozat egy magas rangú hivatásos katona, aki a baleset után kiszállt a jarművéből, ekkor azonban elütötték, ami miatt átrepült a szembe sávba, ahol még egy autó átment rajta, végül szörnyethalt.

A férfi a metropol információi szerint azért szállt ki a kocsiból, hogy egy másik bajba jutotton segítsen
Forrás: metropol.hu

A baleset áldozatáról a Magyar Honvédség honlapján emlékezett meg. Mint írták, az 55 éves Bárány Mihály ezredes 1990-től szolgálta a Magyar Honvédséget különböző alakulatparancsnoki pozíciókban. A Honvédelmi Minisztérium egy Facebook posztban búcsúzott a katonától. Mint írták: Bárány ezredes nem csupán kiemelkedő katonai vezetőként, de kiváló diplomataként is szolgálta hazánkat és a nemzetközi közösséget.

Bárány Mihály Budapest felé ment az autójával, amikor hátulról belerohant egy osztrák rendszámú furgon, ami miatt a belső sávban feltorlódott a kocsisor. Ezt későn vette észre egy fekete kocsi, amelyik az előtte lassító fehér Skodának rohant, majd ez a fekete városi terepjáró mindkét balesetező autónak neki ütközött. Először ez ütötte el az ezredest, aki átrepült a szembe sávba, ahol egy másik jármű is átment a testén.

A balesethez mentőhelikoptert és mentőautót is riasztottak, azonban a kétszer is elütött férfi életét már nem tudták megmenteni. A baleset után egy nőt és egy férfit kellett kórházba vinni, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában