2024.03.07. 08:13
Nem volt anyag, ezért S.J. és L.L. inkább kirabolt két 16 évest
Mivel nem volt drog a srácoknál, ezért elvettek tőlük egy telefont, majd egy pofont is kiosztottak. Rablás miatt indult ellenük büntetőeljárás.

A két férfi az erőszaktól se riadt vissza
Forrás: police.hu
Két 16 éves fiatallal találkozott egy 20 éves és egy 19 éves férfi még március 3-án este Oroszlányban. Egy füves területre hívták őket, ahol S. J. és L. L. drogot kért tőlük. Nem akarták elfogadni, hogy nincs kábítószerük, ezért felszólították őket a zsebeik kiürítésére. Az egyik 16 évestől így előkerült a telefonja, amit elvettek.

Forrás: police.hu
A két férfi ekkor távozott, de a fiatalok utánuk mentek és a tulajdonos többször kérte a készüléket. Az egyikőjük vissza fordult, és a gyanú szerint háromszor arcon ütötte a sértettet, majd távoztak. Pár perc elteltével az oroszlányi járőrök két segítséget kérő fiatalra lettek figyelmesek. Ekkor derült ki a bűncselekmény, majd kezdetét vette a nyomozás.
A 20 és a 19 éves férfit március 4-én hajnalban elfogták a rendőrök, a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. Rablás miatt indult ellenük büntetőeljárás. A rendőrök őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

Forrás: police.hu