Bíróság

2023.12.21. 08:25

Letartóztatták a lábatlani részeges notórius autótolvajt

A visszaeső R. Zs.-nek már sok volt a számláján. Most az autótolvajlásos hobbija miatt letartóztatták egy hónapra.

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség indítványt tett annak a többszörösen büntetett férfinak a letartóztatásra, aki december 14- én és december 18- án Lábatlanon vezetői engedély nélkül, többnyire ittas állapotban négy sértett gépjárművével közlekedett engedély nélkül. Dr. Borbély Veronikától, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjétől megtudtuk, hogy a bíróság egy hónap időtartamra elrendelte a férfi letartóztatását, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a bűnismétlés veszélye.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, R. Zs. pár óra leforgása alatt 3 autót is megpróbált meglovasítani, kétszer balesetezett is. A sorozatnak a rendőrök vetettek véget, akik R. Zs.-t hamar azonosították, majd elfogták. Kiderült, hogy a notórius visszaesőnek nincs vezetői engedélye, evégett, illetve a baleset okozása miatt szabálysértési eljárás indult ellene, továbbá háromrendbeli jármű önkényes elvétele miatt büntetőeljárás. A férfi a kihallgatásán ezt mondta: az a baj, hogy részegen ez a mániám, hogy autókat akarok elvinni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!