Kiderült

2023.08.29. 14:55

A zsaruk elmondták, hogy mi okozta a súlyos balesetet Tata és Tardos között

Három hónapra eltiltották a vezetéstől a Tata-Tardos között súlyos balesetet szenvedett fiatal édesanyát.

Goletz-DeáK Viktória

Megvan a Tata-Tardos közötti úton, július 4-én történt súlyos baleset vizsgálatának eredménye. A vármegyei rendőrkapitányságtól érkezett információk szerint szabálysértési eljárás indult a járművezetővel szemben, mely ügyet a Tatai Rendőrkapitányság folytatott le. A vizsgálat lezárult, a nőt megbírságolták és a vezetéstől három hónapra eltiltották.

A balesetben súlyosan megsérült egy tardosi fiatal édesanya, Noémi. Az autóban utazó két kisgyermeke szerencsére karcolásokkal megúszta az esetet. Noémi édesanyaja a rendőrségi vizsgálat lezárultával a Kemma.hu-nak el, hogy mit gondolnak a történtekről.

- A vizsgálat eredményében le van írva hogy nem az jármű sajátosságainak megfelelően vezetett. Ez nem gyorshajtást jelent, mert negyvennel haladt, ott mehetett volna hatvannal is, de vizes- csúszós volt az úttest és nem ment gyorsan a lányom, ezt a szemtanú is elmondta. Azt is hogy kivédhetetlen volt a baleset, olyan csúszós volt. Azt hogy mikor kifarolt az autó akkor ott ijedtében hirtelen tett-e rossz mozdulatot vagy se, azt senki se tudja, mert neki kiesett az a nap teljesen. Az egy biztos ahogy az autó műszakilag rendben volt, mert rendszeresen szakszervizben javították folyamatosan, erről számlák vannak, nem is volt kétséges a rendőrség előtt sem, hiszen szakértőt se vontak be a vizsgálatba. Itt a körülmények szerencsétlen együttállása okozta a bajt, ezen az útvonalon a lányom ezerszer közlekedett már, ugyanezzel a kocsival, és gyakorlott vezetőnek számít - írta a Kemma.hu kérdésére a nagymama. 

Mint arról korábban beszámoltunk: július 4-én, kedden súlyos baleset történt Tata és Tardos között. A helyszínre a tardosi önkéntes és a Tatabányai hivatásos tűzoltók érkeztek ki. Az öreg Skodában utazó 27 éves édesanyát feszítővágó segítségével emelték ki a járműből és mentőhelikopter vitte kórházba. A rendőrségtől a baleset után megtudtuk, hogy az autóban utazó fél éves kisbaba nem volt szabályosan beköthető gyerekülésben a balesetkor. Hároméves testvére viszont beköthető gyerekülésben ült. Mindkét gyermeket megfigyelésre szállították kórházba. 

Később a nagymama a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a régi Skodákban nincsen a hátsó ülésen biztonsági öv, ezért gyerekülést sem lehet bekötni. Azonban Noémiék külföldről vásároltak egy merev falú, mély, kipárnázott mózeskosarat és abban utazott a baba, akinek egyébként semmi baja nem lett a balesetben. Az ütközésben részt vevő másik járműben is utazott két kisgyermek, egy 2, illetve egy 5 éves. Információink szerint ők sem sérültek meg komolyabban a baleset során. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában