Baleset

2023.05.24. 11:50

Gyalogost is elütött a tegnap Vértesszőlősnél árokba boruló autó

Árokba borult egy autó az 1-es főúton tegnap Vértesszőlősnél. Az autó a baleset közben egy gyalogost is elütött, aki szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.

Kemma.hu

Mint ahogyan arról tegnap beszámoltunk, baleset történt a nagy esőzések miatt kora este Vértesszőlősnél, ahol árokba borult egy autó az 1-es főút 57-es kilométerénél. Gányai Balázs rendőr őrnagytól, a Police.hu sajtóreferensétől megtudtuk az eset részleteit is. 

Mint kiderült, a balesetben egy fő sérült meg könnyebben. Az oroszlányi férfi éppen Tatáról tartott Vértesszőlős irányába autójával, amikor az esős időjárás alatt nem az útviszonyok alapján választotta meg a sebességét, így nem tudott megállni az előtte fékező jármű mögött. A fékezés közben elvesztette az uralmát az autója fölött, és először nekiütközött az előtte haladó járműnek, majd jobbra letérve a füves területen landolt. 

Itt nekiütközött egy gyalogosnak is, aki éppen az út szélén közlekedett. A gyalogos emiatt előreláthatólag nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, akit az esetet követően a biztonság kedvéért elvittek a kórházba egy kivizsgálásra is.

 

 

 

Címkék#baleset

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!