Az év csalási pere

2023.05.30. 09:01

40 ezer kiló csoki miatt is felelnie kell az Esztergomban lekapcsolt bűnbandának +fotók

Az okozott kár vastagon meghaladja a 215 millió forintot. A vádlottak ügyében június 1-jén tartanak előkészítő ülést. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakat ítélje börtönbüntetésre, tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától, valamint öt férfivel szemben vagyonelkobzást is alkalmazzon.

Kemma.hu

A vádirat szerint, és mint arról korábban beszámoltunk, az elsőrendű vádlott 2019-ben egy gazdasági társaság nevében 8 nyergesvontatót vett, illetve bérelt, a vezetésükhöz pedig sofőröket szervezett be. A férfi idegen cégek nyilvános adatait megszerezte, ezek felhasználásával a cégeket ismeretlen személy közreműködésével regisztrálta két, nemzetközi fuvarozással foglalkozó internetes oldalon, majd teljesítési szándék nélkül összesen kilenc fuvart vállalt be.

A vádiratban szereplő kilenc csalás közül a legsúlyosabb esetben a vádlottak 2020. október 13-án egy németországi telephelyen 62 raklapnyi parfümöt pakoltak fel. A csalók a telephelyről a szállítmányt azonban a megbízással szemben nem Nagy-Britanniába vitték, hanem hamisított rendszámmal Magyarországra szállították azért, hogy azt maguk értékesíthessék.

A vádlottak 2020. október 18-án egy csornai kamionparkolóban kísérelték meg eladni a szállítmányt, eközben jelentek meg az esztergomi rendőrök, akik előállították őket, a szállítmányt pedig lefoglalták.

A bűncselekménnyel okozott kár 215 millió 350 ezer 945 forintnak megfelelő angol font. De ez még nem minden. Egy másik esetben a vádlottak hamisított rendszámmal felszerelt járműszerelvényekkel jelentek meg egy hollandiai településen lévő telephelyen, ahol mintegy 40 ezer kilogramm csokoládét pakoltak fel. A vádlottak a telephelyről a szállítmányt nem Törökországba vitték, hanem Magyarországra hozták, és ismeretlen személyek részére értékesítették.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!