Törlesztenie kell

2023.03.10. 09:59

Videón a gigapofátlanság: adománygyűjtő dobozt lopott a nő a tatabányai boltban

Egy állatvédő egyesület gyűjtődobozát vitte magával, miután az eladó figyelmét elvonta.

Kemma.hu

A lopás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádirata alapján a Tatabányai Járásbíróság 210 óra közérdekű munka büntetést, valamint 29 ezer 525 forint vagyonelkobzást szabott ki azzal a nővel szemben, aki a boltból adománygyűjtő dobozt lopott – tájékoztatott dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Váregyei Főügyészség sajtószóvivője.

A vádirat szerint a  nő 2021. március 16-án a tatabányai vegyesboltban fejfájására hivatkozva megkérte az eladót, hogy a kávéautomatából vegyen neki kávét, amit az eladó teljesített. Kihasználva, hogy az eladó a kávé elkészítése miatt a kávéautomatához ment és neki háttal állt, az elkövető a pénztárpulton elhelyezett, 150X150 centiméteres, lezárt 9 ezer 525 forint értékű adománygyűjtő ládát – melyet az üzletben egy állatvédő egyesület sértett helyezett el – a benne lévő húszezressel magához vette és a táskájába rejtette, majd távozott az üzletből.

A nő az ily módon eltulajdonított ládával lakására távozott, ahol a ládát széttörte, azt kidobta, a benne lévő készpénzt saját céljaira fordította. A bűncselekmény elkövetési értéke: 29 ezer 525 forint, mely nem térült meg. A büntetővégzés jogerős, azt az ügyész is tudomásul vette – közölte Puskásné Sárközi Rita, a Tatabányai Törvényszék sajtótitkára.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!