Tárgyalás

2023.03.25. 08:00

Már nem is volt a tatai cég ügyvezetője, de csalásával folytak a milliók a zsebébe

A tatai exügyvezető nem volt szívbajos, elbocsájtása után tovább tevékenykedett cége nevében, amivel jó pár millióra tett szert.

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint március 27-én tárgyalással folytatódik annak a tatai ügyvezetőnek az ügye, aki menesztését követően tovább sikkasztotta a milliókat a cég nevében. A tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatódik.

A vádirat szerint a férfi 2011. október 24-től 2013. január 11-ig terjedő időben ügyvezetője volt egy tatai székhelyű gazdasági társaságnak, majd a cégnek új tulajdonosa és ügyvezetője lett. A vádlott azonban ezt követően is tovább folytatta a gazdasági tevékenységet a korábbi cége nevében és képviseletében, erről a tevékenységéről pedig nem tájékoztatta az új ügyvezetőt. 

A csaló 2011. IV. negyedévtől 2013. I. negyedévig terjedő időszakban a gazdasági társaság nevében főként betonacél, henger huzal és faanyag, kisebb részben egyéb termékek kereskedelmével, különböző szolgáltatások nyújtásával foglalkozott. A betonacélt és a henger huzalt döntően az Európai Közösség területéről, a faanyagot és az egyéb termékeket nagyrészt ismeretlen eladótól, számla nélkül vásárolta. A beszerzett termékeket belföldön értékesítette, az általa nyújtott szolgáltatásokat ismeretlen módon – be nem jelentett saját alkalmazottakkal vagy számlát nem adó alvállalkozókkal – teljesítette. 

A férfinek az általa végzett termékértékesítés és szolgáltatás nyújtás alapján kibocsátott számlákkal szemben igazolt költségként minimális összegű számla állt rendelkezésére. A vádlott az adóhatóság részére valótlan tartalmú bevallásokat adott be, és ezzel a vádirat szerint 91 millió 948 ezer forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!