Vádemelés

2023.03.21. 09:54

„Akkor gyere ki” - Kitört a bunyó a tatabányai benzinkút boltjában - VIDEÓ

Garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be három férfival szemben, akik a benzinkút boltjában verekedtek.

Kemma.hu

A vádirat szerint 2021. november 12-én, egy tatabányai benzinkút boltjában az egyik férfi rászólt két másikra, hogy ne hangoskodjanak. Ez a két férfi odament a rájuk szóló férfihoz, akit kihívtak az üzleten kívülre, így a három férfi kiment a boltból. Ott az egyik bolti hangoskodó férfi levette magáról a kabátját, és azt mondta ellenfelének, hogy  „akkor gyere”.

A megszólított férfi azonban visszament az üzletbe, a két balhézó követte őt. Ekkor a másik a két férfi elé állt és felszólította őket az üzlet elhagyására. Ezt sérelmezve az egyik férfi ököllel orron ütötte őt, akinek emiatt az orra eltörött és vérezni kezdett.

Ezután a megütött férfi úgy, hogy erre már nem volt szükség, az előtte őt megütő férfi fejét és arcát háromszor ököllel megütötte. Emiatt ennek a férfinak a fején duzzanata keletkezett, a cselekmény alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására.

Ezt követően a két férfi között dulakodás alakult ki, amibe becsatlakozott a harmadik elkövető is, aki társa ellenfelét megpróbálta többször megütni. A két férfi ütlegelése közben a harmadik férfi az üveg áruvédelmi kapunak nekiesett, ami ennek következtében összetörött.

Az elkövetők kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a két hangoskodó, büntetett férfit börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, a harmadik büntetlen férfit végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, adott tájékoztatást a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!