2023.02.10. 19:45
Stop a madármérgezésekre: szakértőkkel egyeztettek a vármegyei rendőrök
A madármérgezések miatt sokszor védett és ritka állatok pusztulnak el a vármegyénkben is. A rendőrök kerekasztal fórumot hívtak össze, hogy megoldást találjanak.
Forrás: Shutterstock
Madármérgezések miatt hívott össze a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kerekasztal fórumot.
Az értekezletre a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságától, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodától érkeztek vendégek.
A megbeszélésen arról beszélgettek az érintettek, hogy a madármérgezéses esetek kapcsán mi az eljárási protokoll, illetve a hatékonyabb együttműködés érdekében mit tudnának tenni. Megegyeztek az új esetek kapcsán azonnal értesítik egymást és hatékonyan segítik egymás munkáját. Az együttműködésnek lesz folytatása, a bűnügyi területen kívül a bűnmegelőzés szakterületét tekintve is kirajzolódtak az együttműködés lehetőségei – adta hírül a police.hu.