Letartóztatás

2023.01.21. 20:31

Számlagyár Komárom-Esztergomban - táti cég is érintett az ügyben

Több szintű számlázási láncolat segítségével nem fizetett adót a banda.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ann Rodchua

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult ügyben indítványt tett négy gyanúsított letartóztatására, amelyben döntés született. A gyanúsítottak összesen legalább egymilliárd forint összegű vagyoni hátrány okozásában nyújtottak segítséget, tájékoztatta a Kemma.hu-t dr. Borbély veronika, a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője.

A megalapozott gyanú szerint az egyik férfi gyanúsított létrehozott egy több szintű számlázási láncolatot, amelyben a gazdasági társaságok valós gazdasági tevékenység végzése nélkül különböző vagyonvédelmi, takarítási feladatok elvégzéséről valótlan tartalmú számlákat állítottak ki a számlákon szereplő munkákat ténylegesen elvégző haszonhúzó gazdasági társaságok részér. Ez utóbbi cégek a valótlan tartalmú számlákat a könyvelésükbe befogadták és általános forgalmi adó bevallásukban levonható adóként jogosulatlanul figyelembe vették.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 34 ilyen – köztük egy táti székhelyű - haszonhúzó gazdasági társaság ügyvezetője fogadott be fiktív számlákat összesen legalább egymilliárd forint ÁFA összegben. A gyanúsítottak a bűncselekményt egy jól felépített bűnszervezetben követték el, ahol a bűnszervezetet irányító férfi határozta meg az egyes résztvevők feladatát.

Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói többszázmillió forint értékben foglalt le ingatlanokat, gépjárműveket. A főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája, 2023. január 20-án egy hónap időtartamra elrendelte a bűnszervezet vezetőjének és további három tagjának, a könyvelőnek, a fiktív számlákat kiállító, utalásokat intéző nőnek, továbbá egy a pénz visszajuttatásában szerepet játszó gyanúsítottnak a letartóztatását, tekintettel arra, hogy velük szemben fennáll a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlésnek a veszélye.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!