Letartóztatták

2023.01.09. 07:02

Megbontotta a tetőt, úgy ment lopni az önjelölt oroszlányi ács

A bíróság meghallgatta a férfit , majd egy hónapra elrendelte a letartóztatását, mert fennáll a bűnismétlés veszélye.

Kemma.hu
Megbontotta a tetőt, úgy ment lopni az önjelölt oroszlányi ács

Az ajtót nem tudta kifeszíteni, hát felszedte a tetőt: tetten érte a rendőr az oroszlányi betörőt

Forrás: police.hu

A lopás bűntettének kísérlete miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség eredményesen indítványozta, hogy rendeljék el a letartóztatását annak a férfinak, aki a tető megbontásával hatolt be az oroszlányi garázsba – tájékoztatott dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Mint arról korábban beszámoltunk, a férfi január 5-én 20 óra körül megpróbálta felfeszíteni egy oroszlányi garázs ajtaját azért, hogy a helyiségbe bejutva onnan különböző, 50 ezer forintot meghaladó értékű tárgyakat lophasson el. Az elkövető a garázs ajtaját azonban nem tudta felfeszíteni,  ezért a garázs palatetejét bontotta meg.

A férfi a garázsba bement, azonban a helyiségből nem tudott ellopni semmit, mivel egy rendőr járőr tetten érte és elfogta őt. A  lopással veszélyeztetett érték az 50 ezer forintot meghaladja. A Tatabányai Járásbíróság a férfi meghallgatta, amelyet követően meghozott végzésével a letartóztatást egy hónapra elrendelte, mert fennáll a bűnismétlés veszélye.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában