Ítélet

2023.01.11. 16:45

Lopott, verekedett, gyújtogatott és garázdálkodott: rács mögé kerül dorogi martalóc (+videó)

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, lopás vétsége, garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt indított eljárás ügyében az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte távollétében azt a férfit, aki egy lopott rollert gyújtott fel. A bíróság kötelezte a férfit a roller gazdájának az okozott kár megtérítésére.

Kemma.hu

Egy lépcsőházból lopta el a tolvaj a nagy értékű elektromos rollert

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A vádirat szerint egy férfi 2021. június 3-án a dorogi lépcsőházban leállította elektromos rollerjét. A tolvaj 21 óra 15 perc körüli időben érkezett ugyanabba a lépcsőházba, ahonnan a rollert kitolta, hogy később azt eladja. 

Pár nappal később a férfi a rollert Dorog külterületén egy konténerbe dobta és felgyújtotta. A bűncselekmény elkövetési értéke 390 ezer forint, amely nem térült meg. 

A tolvaj 2021. június 4-én Dorogon italozott két másik férfival.  Egyikőjükkel szerelemféltés miatt vitába keveredett, és a korábbi rollertovaj a fotelban ülő társához lépett, akit több alkalommal ököllel megütött. 

Az ütlegelés áldozata nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el. A bántalmazás után a megvert férfi,  mobiltelefonján rendőri segítséget akart hívni, ekkor a verekedő a telefont elvette összetörte. és azt összetörte, ezzel 70 ezer 841 forint kárt okozott.

A férfi  2021. augusztus 5-én Táton egy buszmegállóban várakozás közben többször felállt a padról, kiabálva fel-alá járkált, majd kiborította a szeméttárolót, végül több alkalommal ököllel beleütött és belerúgott a váró biztonsági üvegébe, amely emiatt összetört. 

A rongálással okozott kár 69 ezer 472 forint. Az erőszakos magatartású férfit a közeli boltban észlelték és értesítették a hatóságot. Az elsőfokú ítéletet az ügyész és védő tudomásul vette. A bíróság az ítéletet a férfinak hirdetményi úton kézbesíti, tudtuk meg dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Estergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!