Bíróság

2022.12.15. 15:24

Végiglopkodta Tatabányát a büntetett előéletű férfi, letartóztatták

A lopás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség  eredményesen indítványozta a férfi letartóztatását.

Kemma.hu
Végiglopkodta Tatabányát a büntetett előéletű férfi, letartóztatták

Forrás: Shutterstock

A Tatabányai Járásbíróság az indítvány tárgyában december 15-én tartott ülést, amelyen az elkövetőt meghallgatta, azt követően hozta meg végzését. Mint a Tatabányai Törvényszék tájékoztatásából kiderült, a Járásbíróság 1 hónapra elrendelte a letartóztatást.

Hozzátették: a gyanúsítottal szemben a bűnismétlés veszélye konkrét és valóságos arra figyelemmel is, hogy a jelen ügyben terhére rótt bűncselekményeket felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt követett el, melyet ugyancsak vagyon elleni bűncselekmény miatt szabott ki vele szemben a bíróság. A végzés végleges, azt az ügyész, gyanúsított és védő is tudomásul vette, tájékoztatta portálunkat dr. Horváth Sándor, a megyei főügyészség szóvivője. 

Mint korábban megírtuk, az indítvány szerint a férfi augusztus 27-december 13. között tizenháromszor lopott tatabányai üzletekből kozmetikumot, parfümöt, szeszesitalt, háztartási tartozékokat, élelmiszert és ruhaneműt. Az elkövetési érték egyik esetben sem éri el az 50 ezer forintot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában