2022.12.21. 15:36
Támogatást kaptak az önkormányzati és önkéntes megyei tűzoltó parancsnokságok (fotók)
30 millió forintnál is több támogatást kaptak megyénk önkormányzati és önkéntes tűzoltóságai. A pályázaton nyert eszközöket szerdán vehették át.

Munkájukat nagyban segítő eszközöket vehettek át a tűzoltó parancsnokságok
Forrás: 24 Óra
Fotó: Flajsz Péter
Az idén 321 alakalommal vonultak az önkéntes tűzoltók szűkebb hazán területén segítséget nyújtani. Több mint 140 esetben műszaki mentésnél, illetve csaknem 180 alkalommal tűzesetnél támogatták a hivatásos tűzoltók munkáját.
A tűzoltó szervezetek anyagi és természetbeni juttatásra egyaránt pályázhatnak. Szerdán, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnál a pályázaton nyert eszközöket vehették át a fennemlített szervezetek. Ezekkel a felszerelésekkel , valamint a szertárak korszerűsítésével több önkéntes egyesület lesz képes a jövőben magasabb szinten ellátni az általa vállat feladatokat. Ezt erősíttette meg az átadón Szunyog Zoltán tűzoltó ezredes, a megyei igazgatóság vezetője. Aki egyebek mellett még kiemelte, hogy tavaly 27 millió forintnyi támogatás nyertek el a pályázók, az idén ez az összeg meghaladta a 30 milliót. A tűzoltó ezredes felhívta a figyelmet arra is, hogy jövőre is kiírnak pályázatokat, amelyekkel majd elsősorban a fenntartási költségeket szándékoznak támogatni, erre érdemes az érintettek koncentrálniuk.
Megyénkben három önkormányzati tűzoltó-parancsnokság működik úgy, mint a nagyigmándi, az ácsi és az oroszlányi. A 2022-es pályázaton négy-négy-négy millió forintos anyagi támogatás „érdemeltek ki”. A pénzbeni segítség értéke pedig elérte a 6,4 milliót, a természetbeni támogatásoké az 5,1 millió forintot.
Eszközöket vehettek át megyénk tűzoltói
Fotók: Flajsz PéterIdén, december közepéig például az ácsi önkormányzati tűzoltók több mint hetven káresetnél avatkoztak be eredményesen. Az ez évi pályázaton légzőkészülékhez használt tartalék kompozit palackokkal, valamint a tűzoltáshoz szinte elengedhetetlen védőruhákkal és úgynevezett, ERD-rádiókkal gazdagodtak. Keresztesi József parancsnok ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a védőruházatot évről évre javítani vagy cserélni kell. A légzőkészülékek palackjainak is lejár a szavatossági ideje, ezért folyamatosan újakat szükséges beszerezni. Ebben nyújtanak jelentős segítséget a pályázati források.
A pályázatokat még tavasszal írták ki az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek részére.