2022.12.19. 11:12
Bíróság elé áll a tatabányai csonttörő
Egy kocsmai kötekedés szikrája gyújtotta be az alkoholgőzös verekedés lángját.

Forrás: Magyarország Ügészsége
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleménye szerint súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be két férfival szemben, akik sörözést követően verekedtek össze.
A vádirat szerint az ittas állapotban lévő férfiak 2021. augusztus 12-én a tatabányai söröző teraszán két külön asztaltársaságnál ültek. Az egyik férfi a másik társaság beszélgetéséhez kötekedve hozzászólt, ami nem tetszett az asztalnál ülő társának. A férfi felállt, és megkérdezte a kötekedőt, hogy miért szól bele a beszélgetésükbe.
Mindkét férfi állva kiabált egymással, majd az egyik többször megrúgta a másikat. A megrúgott férfi a betonon hagyott levágott faágak közé esett, majd felállt. A verekedést kezdeményező férfi a földről felálló félmeztelen társát ököllel ütötte, többször megrúgta, majd a földre szorította.
A földre került férfi újra felállt, ekkor már ő támadott vissza. Az előzőleg rátámadó férfi a karját rángatta, a nyakát átkarolva a betonra rántotta, a hasára ráült és a jobb öklével az arcát ököllel hétszer is megütötte. A földödre került férfinak az ütlegelés következtében eltört az orrcsontja és homlokcsontja, valamint megsérült a vállizülete is, melynek következtében nyolc hetes gyógykezelésre szorult.
A kötekedő férfi is megsérült, mindkét kezén, térdén, lábán, nyolc napon belül gyógyuló horzsolásokat szenvedett el a másik férfi általi bántalmazása közben, emiatt nem kérte a támadó megbüntetését.
Az ügyészség a vádiratban az egyik, büntetett előéletű férfival szemben súlyos testi sértés bűntette miatt végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre, a másik férfival szemben garázdaság vétsége miatt pénzbüntetésre tett indítványt.