Hamis bankjegyekkel

2022.11.24. 15:25

Szórták a húszezreseket Esztergomban, de valami nem stimmelt a pénzzel

Egyikük volt a sofőr, aki a bűncselekmények helyszínére szállította a társait, majd várt, míg ők a hamis pénzzel vásároltak.

Kemma.hu

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás miatt folyamatban lévő ügyben vádat emelt azzal a három férfival szemben, akik 2021 júniusában és júliusában több magyarországi boltban hamis bankjeggyel fizettek – tájékoztatott Borbély Veronika, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A vádirat szerint a három férfi 2021 júniusában és júliusában több esztergomi, illetve pomázi élelmiszer-, és dohányboltban, 20 ezer forintos, hamis bankjeggyel fizetett. A trió módszere általában az volt, hogy az egyikük kocsival szállította a bűncselekmények helyszínére a társait, majd megvárta, amíg azok a hamis pénzzel vásárolnak.

A férfiak a legtöbb esetben sikerrel is jártak, azonban volt olyan eset, amikor a bolt eladója észrevette, hogy a neki átadott bankjegy hamis. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt benyújtott vádiratában arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Törvényszék végrehajtandó szabadságvesztést, valamint közügyektől eltiltást szabjon ki a három férfival szemben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!