Letartóztatás

2022.11.17. 08:04

Letartóztatták az M1-esen elkapott, betépett embercsempészeket

Az embercsempészés bűntette miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség indítványozta annak a három szlovák férfinak a letartóztatását, akik kábítószert fogyasztottak, majd 3 afgánt akartak átcsempészni Magyarországról Ausztriába.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A rendelkezésre álló adatok szerint, ahogy arról Dr. Borbély Veronika, a megyei főügyészség helyettes szóvivője beszámolt, a két férfi november 13-án az esti órákban, a magyar-szerb államhatár közelében, egy elhagyatott erdős területen felvettek egy személygépkocsiba három, magukat afgán, állampolgárnak valló, és Magyarország területére jogellenesen érkezett migráns személyt azzal a céllal, hogy a magyar-osztrák határ közelébe szállítsák, hogy onnan Ausztriába jussanak. Az utazás során egy benzinkúton csatlakozott hozzájuk a harmadik társuk is.

A három férfit a rendőrök aznap este nem sokkal fél 11 előtt az M1-es autópálya 82-es kilométerszelvényében intézkedés alá vonták és a három migránst megtalálták. Amellett, hogy az egyik személy más nevére szóló szlovák személyi igazolvánnyal akarta magát igazolni, mindhármuk szervezetében kábítószer is kimutatható volt.

Az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a három gyanúsított letartóztatását tekintettel arra, hogy velük szemben fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, tovább a gépjárművet vezető személlyel szemben a bűnismétlés veszélye is, ugyanis vele szemben egy másik ügyben Magyarországon embercsempészés bűntette miatt nyomozás van folyamatban, tudtuk meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségtől. 

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint amfetamint és metamfetamint találtak az embercsempészek vérében, 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!