Letartóztatás

2022.08.08. 14:40

Rács mögött az oroszlányi szipus: hígítót szívott ismerősével, akit aztán összevert

A bíróság által kiszabott felügyeletet többször is megszegte. Először pénzbírságot kapott, de mivel többször is megszegte a kijárási tilalmát, végül letartóztatásba került.

Kemma.hu

Forrás: Új Dunántúli Napló

Fotós: Pásztor Éva

Súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség eredményesen indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki a bűnügyi felügyelet szabályait többször megszegte. Az indítvány szerint a férfi április 5-én 20 óra 30 perc körüli időben egy oroszlányi  erdős területen, a köveken ülve társával közösen hígítót inhalált, amelynek során a férfi és társa egymással szóváltásba került. 

Az álló férfi a szóváltás követően az ülő helyzetben lévő társa mindkét kezét, fejét és arcát többször, nagy erővel megrúgta. A férfi cselekménye következtében a másik férfi kezén és arcán zúzódásos és horzsolásos sérülések keletkeztek, míg a bal kezének singcsontja eltörött, amely utóbbi sérülés tényleges gyógytartama 8 napon túli.

A Tatabányai Járásbíróság április 20-án a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el, magatartási szabályként előírta, hogy köteles az oroszlányi lakásban tartózkodni, azt csak kéthetente a keddi napokon 8 óra és 12 óra között hagyhatja el, azonban ez alatt az idő alatt sem jogosult Oroszlány közigazgatási területét elhagyni. A férfi ennek ellenére a bűnügyi felügyelet szabályait május 11-én megszegte, emiatt a bíróság 50 ezer forint rendbírsággal sújtotta.

Ezt követően a férfi a bűnügyi felügyelet szabályait  június 24-én, július 30-án és augusztus 3-án is megszegte, ezért az ügyészség a letartóztatását indítványozta. Az indítvány tárgyában a Tatabányai Járásbíróság augusztus 8-én ülést tartott, azon az elkövetőt meghallgatta, azt követően meghozott végzésével az elkövető letartóztatását egy hónapra elrendelte. Az ügyész  és a férfi a végzést tudomásul vette, adta hírül a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!