Hosszabbítás

2022.07.19. 15:54

Sitten marad az 1,8 milliárdot átmosó nyergesi bűnbanda

A fiktív számlákkal trükköző és így adót csaló bűnbanda letartóztatását meghosszabbították.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Mint arról korábban beszámoltunk, az bíróság a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben még június 17-én egy hónapra letartóztatott hét, fiktív számlákkal trükköző gyanúsítottat, köztük azt a két férfit, akik egy nyergesújfalui irodából működteték a hálózatot.

Dr. Borbély Veronika, a megyei főügyészség helyettes szóvivője kérdésünkre elmondta: a gyanúsítottak letartóztatását a megyei főügyészség indítványa alapján további három hónappal meghosszabbította a bíróság.

A két férfi a két férfi társai segítségével céghálózatot hozott létre és működtetett 2017-től kezdődően fiktív számlák kiállítása céljából. társaik az ő utasításai szerint végezték a fiktív számlák kiállítását, a készpénzek felvételét, több társuk szerepe pedig a pénznek a fiktív számlákat megrendelő cégek képviselői részére történő visszajuttatása volt.

A gyanúsítottak összesen több mint egymilliárd-nyolcszázmillió forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a magyar állam költségvetésének. Az ügyben a két nyergesi cégvezető, az egyik irodai alkalmazottjuk, az egyik fiktív számlákat kibocsátó cég képviselője, a legnagyobb összegű fiktív számlákat befogadó cég ügyvezetője és az ő irodai alkalmazottja, továbbá egy a pénz visszajuttatásában szerepet játszó gyanúsított érintett. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában