Autótolvaj

2022.06.24. 18:50

Trélert hívott a lopáshoz az esztergomi autótolvaj, videón a teljes kocsilopás

Közérdekű munkára és pénzbüntetésre ítélte a bíróság az esztergomi férfit.

Kemma.hu

Forrás: ugyeszseg.hu

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint az Esztergomi Járásbíróság 220 óra közérdekű munka büntetést és 325 ezer forint pénzbüntetést szabott ki azzal a férfival szemben, aki ugyanazon a napon két gépkocsit lopott úgy, hogy azokat egy fuvarossal szállíttatott el.

A vádirat szerint a férfi megbízott egy fuvarozót azzal, hogy két gépjárművet szállítson el az esztergomi fémhulladék telephelyére. Az elkövető mindkét gépjárműről azt állította a fuvarozónak, hogy azokat megvásárolta. Igazság szerint azonban az elkövető 2021. március 16-án 18 és 19 óra között előbb az esztergomi Verseghy Ferenc utcában, majd egy másik helyen, egy parkolóban álló autó ablakait egy kalapáccsal kitörte, majd fuvarost hívott, akinek darus teherautójával azokat elszállíttatta. A fuvaros a gépkocsikat a tolvaj utasításainak megfelelően egy esztergomi fémhulladék átvevő telephelyre vitte.

Az egyik szürke színű, forgalomból kivont, 322 ezer forint értékű személygépkocsi működőképes volt, a lopással okozott kárt az elkövető megtérítette úgy, hogy a sértettnek 336 ezer 985 forintot utalt át az eljárás során. A másik piros színű személygépkocsi árát, mely ugyancsak működőképes volt, a lopással okozott 109 ezer forintos kárát is megtérítette a férfi. A büntetővégzés jogerős, azt az ügyész is tudomásul vette.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!