2022.06.07. 07:13
Tatabányai parkolóban flexelték ki a katalizátort a kocsi alól a tolvajok (helyszíni fotók)
A lopás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a két férfival szemben, akiket a rendőrség katalizátorlopás közben ért tetten.

Forrás: ugyeszseg.hu
A vádirat szerint a két férfi személygépkocsival 2021. április 24. napján 0 óra 25 perc körüli időben azzal a céllal mentek a vasúti sínek melletti tatabányai parkolóhoz, hogy az ott leállított személygépjármű katalizátorát eltulajdonítsák. Ennek érdekében az elkövetők leparkoltak a sértett gépkocsija mellett, majd abból mindketten kiszálltak.
Az egyik férfi a társától kapott emelővel a sértett gépkocsiját megemelte, majd a jármű alá feküdt és a nála lévő, ebből a célból a helyszínre vitt sarokcsiszolóval megkezdte a katalizátor kivágását a kipufogórendszerből, amíg társa figyelt.
Tatabányai katalizátortolvajok ellen emeltek vádat
Fotók: beküldöttAz elkövetőket a rendőrség cselekmény közben tettenérte. A bűncselekmény elkövetési értéke 7000 forint. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság az elkövetőkkel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki, az elkövetéshez használt eszközöket kobozza el.