2022.06.30. 18:49
Súlyosan megsérülhetett a kislány, akit Tatán gázoltak el
A kislány szabályosan tolta át a biciklijét az úttesten, amikor elütötték

Forrás: Shutterstock
Június 30-án, csütörtökön a késő délutáni órákban elgázoltak egy 12 éves kislányt Tatán. A gyerek éppen a kerékpárját tolta át szabályosan a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.
Gányai Balázstól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, hogy a baleset az Ady Endre úton, a baji elágazásnál történt. Több kerékpáros szerette volna áttolni a biciklijét a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, amikor a több sávos úton az egyik autó megállt, míg az azonos irányba haladó, másik sávban közlekedő sofőr nem.
A szóvívő hozzátette, a balesetben egy 12 éves kislány sérült meg, akinek feltehetően súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek. Információink szerint a gyermeket a tatabányai Szent Borbála Kórházba szállították a mentőszolgálat munkatársai.