Pénzbüntetés

2022.06.23. 07:23

Pincebuli, pálinkázás Neszmélyen: lopott autóval csattant fának a férfi (fotók)

Az ittas férfi szó nélkül kötötte el az autót, majd azzal pár kilométer után fának hajtott. Az ügyészség most vádat emelt a férfival szemben.

Kemma.hu

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Jármű önkényes elvételének bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt indult ügyben a Tatai Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki engedély nélkül és ittasan vezette a gépjárművet, amivel fának ütközött. Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség szóvivőjétől megtudtuk, hogy az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatai Járásbíróság az elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki és tiltsa el a vezetéstől.

A vádirat szerint a járművezetői engedéllyel nem rendelkező elkövető február 19-én este Neszmélyen, egy pincebuliban vett részt, pálinkát ivott. Ugyanitt volt a sértett is, aki autóját a pince melletti füves területen parkolta le, benne hagyta az indítókulcsot. Az vádlott elhatározta, hogy hazamegy Tatabányára, és ennek érdekében, hirtelen támadt ötlete alapján engedély nélkül beült a sértett gépkocsijába.

A férfi ezután enyhe fokú ittas állapotban vezette a gépkocsit Tatabánya irányába. A sofőr  a 1129. számú úton haladt, amikor 4 kilométer megtételét követően ittassága miatt a sebességet nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, elvesztette uralmát a jármű felett, letért a menetirány szerinti bal oldalon az úttestről,  és egy fának ütközött. Az ittas férfi a balesetben nem sérült meg, a gépkocsiban okozott rongálódás miatt a tulajnak ezidáig 200 ezer forint kártérítést fizetett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában