Elkapták

2022.06.08. 07:23

Örömet akart okozni, így leandert és csúszdát lopott a tokodi férfi

Címkék#lopás

A férf nevelt gyerekeinek és barátnőjének akart örömet szerezni. Ám kiderült: más bűncselekeményeket is elkövetett...

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A 44 éves férfi április 17-én éjszaka Esztergomban tartózkodott, ahol egy üzlet előtt leanderekre lett figyelmes. Tudta jól, hogy a barátnője nagyon örülne a növényeknek, ezért az autójába tette őket. A közelben volt egy játszótér is, innen H. F. egy csúszdát akart elvinni. Arra gondolt, ezzel meglepi a barátnője gyerekeit. Végül ezt a tárgyat csak rongálással tudta megszerezni, írja a police.hu

A feljelentést követően a nyomozók azonosították a tokodi lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak, ellene lopás miatt indult büntetőeljárás. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, valamint számos más, hasonló jellegű bűncselekményről is említést tett, melyet ő követett el Esztergom, Tát és Dorog területén.

A nyomozók június 3-án a férfi élettársát is kihallgatták gyanúsítottként, mivel kiderült, hogy több bűncselekménynél ő is jelen volt. T. A. szintén beismerő vallomást tett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában