Visszacsinálta

2022.06.30. 15:18

Megtudta, hogy keresik a zsaruk, visszavitte a szajrét az oroszlányi betörő

A férfi értesült róla, hogy a rendőrök keresik, ezért a zsákmányt visszavitte. De nem tudta meg nem történté tenni a lopást, azt ugyanis kamera rögzítette.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Nem mindennapi tettet hajtott végre egy 52 éves férfi Oroszlány egyik hétvégi házas övezetében június 24-én: bement egy telekre, majd a lakatot lefeszítve egy műhelybe is. A hívatlan vendég ezután kutatást végzett, majd három fűkaszával távozott a helyszínről.

A telek tulajdonosa észlelte a lopást, ezért értesítette a környéken lakókat a bűncselekményről. Amikor a gyanúsított megtudta, hogy keresik a rendőrök, menteni próbálta a menthetőt, és a lopott zsákmányt nemes egyszerűséggel visszavitte oda, ahonnan elhozta.

A felelősségre vonást azonban még így sem kerülhette el, az oroszlányi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őt. Kiderült, hogy a lopásról kamerafelvétel készült. Mint arról a  police.hu tájékoztatott, az 52 éves elkövető ellen lopás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!