2022.06.23. 11:32
Csak töltötte a zsákját az esztergomi tolvaj, mint a Mikulás, de közben figyelték (videó)
A fiatalkorú tolvaj nagy nyugalommal pakolta tele a zsákját az üzletben, közben a kamerán figyelték az akcióját.

Forrás: Magyarország Ügyészsége
Lopás vétsége és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a fiatalkorú elkövetővel szemben, aki ittas állapotban lévő sértett helyzetét kihasználva és a boltból is lopott. Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség szóvivőjétől megtudtuk, hogy az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság az elkövetővel szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki, valamint kötelezze a sértettek meg nem térült kárának a megfizetésére.
A vádirat szerint az fiatalkorú elkövető 2021. június 27-én az esztergomi söröző teraszán beszélgetett az ittas sértettel, ennek során közös zenehallgatás okán a sértett átadta a mobiltelefonját, majd elaludt. Ezután az elkövető a telefont eltette, onnan távozott. A tolvaj férfi a telefont eladta, majd a vételárból fizette ki az albérleti díját.
Az elkövető 2021. július 14-én az esztergomi áruházban kísérelt meg több szépségápolási terméket eltulajdonítani, oly módon hogy azokat a táskájába rejtette. Az áruházban szolgálatot teljesítő biztonsági őr, a kamerán a cselekményt észlelte, majd amikor az elkövető a kifizetetlen termékekkel kívánt távozni, feltartóztatta és a biztonsági szobában az eltulajdonítani kívánt termékeket visszavette.