Igazoltatás

2022.06.30. 10:10

A jóakaró és a hatalmasat boruló Esztergomban: elképesztő, ahogy lebuktatták magukat

Mindkét esetben igazoltatás során derült ki, hogy körözik a férfiakat a rendőrök.

Kemma.hu

Forrás: police.hu

A rendőrség tájékoztatása szerint, június 28-án az este folyamán Esztergom, Bánfi Lukács utcában jelentek meg a rendőrök, mivel onnan kerékpárral történő balesetről érkezett bejelentés. A kerékpáros a helyszínen elmondta, hogy kerékpárját tolva elesett a meredek lejtőn. Az úttestről a járdára kívánt lejutni, elvesztette az egyensúlyát. A járda előtt lévő vízelvezető csatornában a kerékpárja első kereke elakadt, így azon átfordulva a ház falának esett. Az 51 éves férfi az esést követően súlyos sérülést szenvedett, ráadásul körözés volt elrendelve ellene, így rendőri kísérettel került beszállításra a kórházba.

Szintén ezen a napon a rendőrségre az esti órákban érkezett még egy bejelentés, hogy egy személy a kerékpárja mellett ül, feltételezhetően megsérült. A rendőrök a helyszínre érve meghallgatták a földön ülő személyt, aki elmondta, hogy ittasságából kifolyólag rosszul érezte magát, így megállt pihenni, azonban sérülése nem keletkezett. A jót akaró bejelentő iratainak ellenőrzésekor azonban kiderült, hogy ellene szabálysértési körözés van érvényben, mivel a törvényes határidőn belül nem fizette meg a kiszabott pénzbírságot. A segítő szándékú helyi lakost a rendőrök elfogták, majd a pénzbírság megfizetése után szabadon bocsátották.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!