Bűnlajstrom

2022.05.21. 18:18

Majdnem megúszta: 2 nap alatt 8 bűncselekményt követett el Tatabányán

A 21 éves férfi sorozatának a tatabányai rendőrök vetettek véget. Már megvolt a vonatjegye a szökéshez.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Másfél hónapon beül,2 nap alatt 8 bűncselekményt követett el Tatabányán egy 21 éves domaszéki férfi. Sz. Cs. először április 11-én, egy ház elé leparkolt robogót lopott el. Egy hónappal később egy pakolóban lévő személygépkocsit vitt el, amelyre felszerelte egy másik, szintén parkoló gépkocsi rendszámtábláját.

A lopott autóval egy közeli benzinkútra hajtott, ahonnan a tankolást követően fizetés nélkül távozott. Ezután visszament a parkolóba, ahol újabb rendszámcsere következett. A helyi körzeti megbízottak ekkor fogták el a férfit, aki a bűncselekmények elkövetését követően azt tervezte, hogy hazautazik. A rendőrök még az ehhez szükséges vonatjegyet is megtalálták nála.

Sz. Cs. sorsa azonban máshogyan alakult. A rendőrök előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol két rendbeli jármű önkényes elvétele, három rendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés, lopás és két rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettek elkövetésének gyanúja miatt a nyomozók őrizetbe vették. A rendőrök kezdeményezték a férfi letartóztatását, amit az ügyészség indítványa alapján az illetékes bíróság május 20-án elrendelt – adta hírül a police.hu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!