Végzés

2022.05.06. 10:31

Kamu mobillal házalt az M1-esen, a bíróságon kötött ki a férfi

A több mint 300 ezer forintba kerülő eredeti készülék hamisítványát tízezer forintért akarta eladni a férfi az M1-es egyik parkolójában.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Egy iparjogvédelmi jogok megsértése vétsége miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádirata alapján a Komáromi Járásbíróság 2 évi próbaidőre felfüggesztett 1 évi szabadságvesztés büntetést szabott ki azzal a férfival szemben, aki hamis márkajelzéssel árult mobiltelefont. A bíróság a lefoglalt telefont elkobozta, valamint kötelezte az elkövetőt arra, hogy a sértettnek okozott vagyoni hátrányt térítse meg, tudtuk meg dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség szóvivőjétől, aki kiemelte: a büntetővégzés jogerős.

A vádirat szerint a férfi ismeretlen körülmények között egy ismeretlentől megszerzett egy márkásnak látszó mobilt, majd az M1-es autópályán, Bábolna térségében az egyik parkolóban 2021 áprilisában megpróbálta azt eladni 10 ezer forintért. 
− Tudta, hogy az általa eladásra kínált hamis márkajelzésű telefon az oltalom tárgyának utánzásával készült hamisítvány, mely a vásárlók megtévesztésére alkalmas. A vádlottat a Komáromi Rendőrkapitányság járőrei a parkolóban intézkedés alá vonták, az általa árusított  telefont pedig  lefoglalták − tette hozzá a szóvivő. 

Százezreket ért volna az eredeti mobil - A  védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény alapján a telefonon feltüntetett megnevezés és  grafikus ábrázolás európai uniós védjegyként védjegyoltalom alatt áll. A védjegyek használata a védjegyjogosult sértett kizárólagos joga, ezért a vádlott   a védjegyjogosultnak  370 ezer 678 forintos vagyoni hátrányt okozott.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában