Életveszélyes sérülést okozott

2022.05.30. 16:03

Igazságosztót játszott a 19 éves tatabányai késelő: játszótéren és buszmegállóban szúrt

Kétszer használta a kését. A főügyészség azonban az ő sérelmére elkövetett rablás és önbíráskodás bűntette miatt vádat emelt három másik személy ellen is.

Kemma.hu

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmény miatt indult ügyben vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2020. évben kétszer is lesújtott a késével. A főügyészség a férfi sérelmére elkövetett rablás és önbíráskodás bűntette miatt vádat emelt még három személy ellen – tájékoztatott Borbély Veronika, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Mint arról korábban beszámoltunk,  2020. június 27-én a délutáni órákban Tatabánya egyik játszóterén a 19 éves, csavargó életet élő D. K. a másodrendű vádlottal vitába keveredett, mert másodrendű vádlott úgy gondolta, hogy a férfi elvette tőle a pénzét. Emiatt dulakodni kezdtek, miközben másodrendű vádlott a pénzét követelte a férfitól. Ekkor a férfi egy zsebkéssel két alkalommal combon, egy alkalommal pedig vádlin szúrta másodrendű vádlottat. A szúrások következtében másodrendű vádlott 8 napon belül gyógyuló -lágyrész-sérüléseket szenvedett el.

A vérző áldozat a Győri úton feküdt (Fotó: police.hu)

Ezt követően a férfitől 2020. szeptember 23-án a délutáni órákban egy tatabányai áruház földalatti parkolójában harmadrendű és negyedrendű vádlott erőszakkal elvett egy dohányzacskót, amit a férfinak végül sikerült visszaszereznie és a helyszínről elfutott.

Ezzel a késsel szúrt a 19 éves D. K. (Fotó: police.hu)

A kialakult konfliktus miatt a férfi még aznap megkereste támadóit, 14 óra 45 perc körüli időpontban meg is találta a harmadrendű és negyedrendű vádlottakat egy tatabányai buszmegállóban. Miután ott felfedezte őket, a férfi kiabálni kezdett velük és előkapta a kését, amivel rájuk rontott. D. K. hirtelen, kaszáló mozdulattal hasba szúrta a támadásra nem számító sértettet, akinek ettől életveszélyes sérülése keletkezett.

Az esetről az egyik szemtanú tett bejelentést. A rendőrök a helyszín közelében a kést is megtalálták. Információink szerint egy 31 éves férfit késelt meg a fiatal elkövető. Az áldozatot a Szent Borbála Kórházba szállították, és meg is kellett műteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!