Tárgyalás lesz

2022.04.26. 10:13

Mindent tagadott a bíróságon a tatai anya, aki étlen-szomjan hagyta gyerekeit a lakásban

Nem született eredmény a nő ügyében, aki elhanyagolta gyerekeit a tatai otthonukban.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Mint korábban megírtuk, bíróság elé állították azt az anyát, aki a vádak szerint azon kívül, hogy nem gondoskodott gyermekeiről, egyikük egészségét is súlyosan veszélyeztette.

A nő ügyében április 25-én hétfőn tartottak előkészítő ülést a Tatai Járásbíróságon. Az ülésen az ügyészség indítványozta, hogy az anyát ítéljék börtönbüntetésre, és tiltsák el a közügyek gyakorlásától a Mint dr. Szabó Ferenctől, a Tatabányai Törvényszék sajtószóvivőjétől a Kemma.hu megtudta, az ülésen nem született eredmény, így tárgyalásra bocsátják az ügyet.

– A vádlott nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. A tárgyalás 2022. júniusában lesz, amelyen a vádlott szabadlábon védekezik – mondta el dr. Szabó Ferenc.

A vádirat szerint a nő egy tatai lakásban egyedül nevelte két kiskorú gyermekét. 2019. novemberétől egyre többször hagyta magukra őket, így azok napokig nem ettek. Főzni nem főzött rájuk, pénzt nem hagyott nekik, de még a leghidegebb téli  napokon sem gondoskodott tüzelőről

Amikor a kisebbik gyermeknél a háziorvos laborvizsgálatot kért, anyja elvitte ugyan a vérvételre, de az eredményért már nem jelentkezett, így az sem derült ki időben, hogy a gyermeknek olyan betegsége van, ami miatt meg kellene műteni. 2022 januárjában aztán újra napokra eltűnt, a gyermekek pedig ismét a fűtetlen lakásban fagyoskodtak. Amikor már nem bírták tovább, már nagykorú testvérüktől kértek segítséget, így jutott végül a gyámhatóság tudomására az ügy.

Az anya szülői felügyeleti jogát a bíróság 2020. december 3-án megszüntette. Az anya elhanyagoló magatartásával súlyosan megszegte kötelességét, ezzel a kiskorúak testi, értelmi, érzelmi fejlődését veszélyeztette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!