Tárgyalás

2022.04.07. 08:22

Félmilliót nyúlt le 19 nap alatt a tatabányai sofőr

Április 7-én kezdődik meg egy sikkasztással vádolt férfi tárgyalása. Az alvállalkozó több alkalommal is megcsapolta a cég tatabányai telephelyén a napi készpénzes borítékokat.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint április 7-én, csütörtökön kezdődik meg annak a férfinak a tárgyalása, akit sikkasztással vádolt meg az ügyészség. Az első tárgyaláson a bizonyítási eljárás is kezdetét veszi. A férfi sofőrként élt vissza a helyzetével.

2020 februárjától gépkocsivezetőként dolgozott egy tatabányai cégnél, ahol mint alvállalkozó, fuvarfeladatokat látott el. A vádirat szerint az utánvéttel kiszállított küldemények után a futárok kézpénzt vettek át. A műszak végeztével az általuk átvett bankjegyeket és pénzérméket lezárt, sorszámozott borítékba helyezve, címletjegyzéket csatolva, a cég tatabányai kirendeltségének széfjébe helyezték el, előtte azonban ezek a borítékok a vádlott keze alatt is átmentek. A férfi a munkaidejében átvett utánvét összegekből, 2020 márciusában 19 nap alatt összesen 515 ezer 999 forintot sikkasztott el.

A sikkasztást úgy leplezte, hogy a beszedett bankjegyek, pénzérmék darabszámát napzáráskor rögzítette az adott napi címletjegyzékeken, így az eltérést csupán a lezárt borítékok felnyitásakor vették észre a pénzkezelők.  A széfhez kizárólag a pénzkezeléssel megbízott cég alkalmazottainak volt kulcsa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!