Jogtalan elsajátítás

2022.04.21. 16:12

A fizetése tízszeresét utalták neki, nem szólt, inkább felújította az oroszlányi kéglit

Munkáltatója 174 ezer 505 forint helyett 1 millió 745 ezer 50 forintot utalt a férfinak, aki két héttel később örült meg a könnyen jött vagyonnak.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A  jogtalan elsajátítás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, akinek a munkáltatója tévedésből tízszeres munkabért utalt, a dolgozó azonban a jogtalanul felvett munkabért is elköltötte – tájékoztatott dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A vádirat szerint az elkövető egy gazdasági társaságnál dolgozott, és a cég ügyvezetője 2021. július 9-én tévesen tízszeres munkabért, azaz 174 ezer 505 forint helyett 1 millió 745 ezer 50 forintot utalt a munkavállaló bankszámlájára. A férfi  mintegy két héttel az utalás után vette észre a nagy összeget, azonban a különbözetet nem adta vissza. Az 1 millió 570 ezer 545 forintot jogtalanul eltulajdonítva a megélhetésére és oroszlányi lakása felújítására költötte.

A jogtalan elsajátítással okozott kárból 191 ezer forint végül megtérült azzal, hogy a vádlottnak az időközben megszűnt munkaviszonyára figyelemmel járó járandóságát a téves utalás észlelését követően ügyvezető visszatartotta. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság az elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben közérdekű munka büntetést szabjon ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!