Életveszélyt okozott

2022.03.28. 18:17

Késelés a Bolyaiban: elítélték a fiút, aki hasba szúrta a diáktársát Tatabányán

Eredményes volt a vádemelés, az ítélet immáron jogerős.

Kemma.hu

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntető ügyben emelt vádat azzal a fiatalkorúval szemben, aki bosszúból hasba szúrta iskolatársát. A most 16 éves fiú a 2022. március 28-án tartott előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így vele szemben a Tatabányai Törvényszék ítéletet hozott – tudtuk meg Borbély Veronikától, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivőjétől.

Mint arról korábban beszámoltunk, az eset a Bolyai-iskolában történt, Tatabánya-Kertvárosban, 2020-ban. A diákok osztálytársak voltak. Az akkor 14 éves támadó és egy másik osztálytársa között nézeteltérés alakult ki , ami miatt a vádlott úgy érezte, hogy a másik fiú, akivel egyébként barátok voltak, elárulta őt. Ezért elhatározta, hogy elégtételt vesz: azon a decemberi reggel úgy ment iskolába, hogy magához vesz két kést, hogy a történtek miatt megleckéztesse, megsebesítse a diáktársát.

R. F. a tanórák közötti szünetben kérdőre vonta barátját, majd a tanterem előtt odafordult hozzá, és anélkül, hogy bármit mondott volna, ruházata zsebéből elővette a 7,5 centiméter pengehosszúságú kést, amellyel szemből közepes erővel hasba szúrta őt. A fiatalkorú a szúrás után a kést a földre dobta. A megszúrt diák kétségbeesett kiabálására, segítségkérésére a közelben lévő pedagógusok odasiettek segíteni, hozzá azonnal mentőt is hívtak.

A has áthatoló sérülése közvetetten életveszélyes sérülésnek minősül. A Tatabányai Törvényszék az ügyészi indítványnak megfelelően 1 év 8 hónap fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év 6 hónap időtartamra felfüggesztette és megállapította, hogy ezalatt az idő alatt a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll. A törvényszék ezen túlmenően magatartási szabályként többek között azt is előírta a fiatalkorúnak, hogy vegyen részt pszichológiai tanácsadáson. Az ítélet jogerős.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!