Lenyúlt bringán oldott kereket

2022.03.24. 14:32

Iskolába indult, mégis inkább lopni ment a tatai kamasz

A 15 éves srác két kerékpárt lovasított meg. Nem volt szerencséje: a rendőrök két nap alatt azonosították.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A 15 éves fiú iskolába indult március 21-én. Útközben azonban meggondolta magát, és egy barátjával inkább csavarogni ment.

Tatán sétálva az egyik lépcsőháznál felfigyeltek egy letámasztott kerékpárra. A fiú bement a folyosóra, kitolta onnan a biciklit, és azzal ment tovább. A város egy másik pontján, egy étterem udvarán egy másik kerékpárra lett figyelmes a páros. A kamasz azt is ellopta, majd a két biciklivel barátjával együtt Tatabányára tekertek át. A kétkerekűeket a nap végén Tatabánya két különböző pontján letették, majd visszabuszoztak Tatára.

A lopásról az egyik tulajdonos még aznap értesítette a rendőrséget. A Tatai Rendőrkapitányság egyik körzeti megbízottja a rendelkezésre álló kamerafelvételek alapján két nappal később Tatán felismerte és elfogta az elkövetőt. A 15 éves fiatalt előállítását követően lopás gyanúja miatt hallgatták ki. A fiú mindkét bűncselekmény elkövetését beismerte. A barátját a rendőrök az ügyben tanúként hallgatták meg – adta hírül a police.hu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!