Vádemelés

2022.03.31. 14:00

Gyereke szeme láttára verték meg az apát a nyílt utcán Oroszlányban (videó)

Egy előzetes megbeszélés alapján láthatásra vitte volna gyermekét magával az apa, ám volt sógora és volt párja élettársa nekitámadt.

Kemma.hu

A súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt  a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt a két férfival szemben. A vádirat szerint az apa 2020. november 30-án az oroszlányi társasházhoz ment azért, hogy onnan volt párjától közös gyermeküket az előzetesen megbeszéltek szerint magához vigye. Amikor odaért a társasház elé, a lépcsőházból kijött a nő testvére, aki számon kérte és vitatkozott az apával, ennek során támadóan, fenyegetően lépett fel vele szemben. 

Ekkor a nő a volt párja és testvére közé állt, a testvér azonban megkerülve a nőt, megpróbálta megütni az apát. 

Ezt követően a lépcsőházból kijött a nő élettársa, aki bekapcsolódott a veszekedésbe és folyamatosan támadóan lépett fel a sértettel szemben. A nő igyekezett megakadályozni, hogy élettársa bántalmazza az apát, ám ez nem sikerült: az élettárs hirtelen odarohant a sértetthez és őt ököllel, legalább egy alkalommal arcon ütötte. 

A nő testvére is odament, az apát rángatta, és legalább egy alkalommal, ököllel arcon ütötte. A bántalmazásának a nő közbeavatkozása vetett véget. A sértettnek a szeménél bevérzése keletkezett, a bántalmazás alkalmas volt 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására.

Mint arról dr. Reszl Ildikó, a Komárom-Esztergom megyei Főügyészség főügyésze tájékoztatott, az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság az elkövetőkkel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, és a próbaidőre rendelje el a pártfogó felügyeletüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!