Keresetkiegészítés fosztogatással

2022.03.23. 19:15

Gátlástalanul lopta végig Tatát és a Balaton-partot a pusztaszabolcsi betörő

A férfi az interneten próbálta értékesíteni az ifjúsági táborokból és nyaralókból lopott értéktárgyakat. Így figyeltek fel rá a rendőrök.

Kemma.hu

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Sz. A.

A Tatai Járásbíróság március 25-én, pénteken tárgyalja annak a 43 éves pusztaszabolcsi férfinak az ügyét, aki 2019-ben július 28. és augusztus 31. között nyaralókban és ifjúsági táborokban fosztogatott Tatán és a Balatonon, és akinek a terhére nem kevesebb, mint 46 tényállás róható fel.

Mint arról korábban beszámoltunk, a büntetett előéletű férfi Tatán és több Balaton-parti településen surrant be ifjúsági táborokba, nyaralókba, ahonnan különböző értéktárgyakat lopott el, több esetben az ott alvó sértettektől. A lopásokkal a maga és élettársa megélhetését akarta biztosítani, kiegészíteni.

Az egyik esetben a vádlott egy fonyódi üdülőbe a nyitott ajtón keresztül ment be, majd a földszinti szobából ellopott egy 350 ezer forint értékű Apple Mac Bookot, egy 50 ezer forint értékű JBL hangszórót és a fürdőszobában felakasztott nadrág zsebéből 120 ezer forint készpénzt, miközben a tárgyak tulajdonosa a másik szobában aludt. Az okozott kár nem térült meg.

A 46 vádpontban rögzített, összesen 3,8 millió forint összegű károkozásokból 1,3 millió forint nem térült meg. A március 25-i tárgyaláson a bizonyítási eljárás tanúk meghallgatásával folytatódik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!