Beismerő vallomást tett

2022.03.12. 12:03

1500 eurós bizniszből 30 hónap börtön a Tatánál lebukott embercsempésznek

Az embercsempészés bűntette miatt indult ügyben a Tatai Járási Ügyészség nyújtott be vádiratot a belga állampolgárságú férfival szemben.

Kemma.hu

Forrás: police.hu

A vádirat szerint a belga sofőr 2021. december 05-én az ország déli határszélén felvett kistehergépkocsijába 22 magát afgán állampolgárnak valló, az ország területére jogellenesen, érvényes úti okmányok, illetve érvényes beutazási és tartózkodási engedély nélkül érkezett migránst azzal a szándékkal, hogy őket a magyar-osztrák államhatár közelébe szállítja, hogy átléphessék a határt – tájékoztatott dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A rendőrjárőrök az M1-es autópályán, a jobb pályatest 64-es kilométerszelvényében, Tata területén állították meg a kisteherautót. Az férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta: 1500 euróért vállalta el a migránsok jogellenes szállítását.

Forrás: police.hu

A Tatai Járási Ügyészség indítványára a bíróság 2021. december 6-án elrendelte a sofőr letartóztatását. Az ügyészség a nyomozás befejezését követően benyújtott vádiratában indítványozta, hogy amennyiben az elkövető az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy őt a Tatai Járásbíróság 2 év 6 hó börtönbüntetésre és 5 év, Magyarország területéről kiutasításra ítélje.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!