Borítékolva volt

2022.02.03. 17:42

Postán küldték a drogot rokonaiknak a börtönbe, végül a két nő is a hűvösre került

Két nő postán küldte be rokonaiknak a drogot. Letartóztatásukat két hónappal hosszabbították meg.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség ismételten eredményesen indítványozta a két fogvatartott nő letartóztatásának két hónappal történő meghosszabbítását – tudtuk meg dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétól.

Mint arról korábban beszámoltunk, az egyik nő 2019-2020. év során a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott élettársa utasítására a külföldről rendelt új pszichoaktív anyagot szlovákiai postákon felvette, majd Magyarországra behozta és több hazai címre feladta. Az egyik címzett az a nő volt, akinek fia szintén büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott. Ez a nő a csomagok kézhezvételét követően az anyagot tovább osztotta, és a fia által megadott címekre, illetve a büntetés-végrehajtási intézetbe is eljuttatta.

A büntetés-végrehajtási intézetbe való bejuttatás egyik módja volt az, hogy az anyagot orvosi szeszben feloldotta, a fia által megjelölt rejtvényújság oldalszámait beáztatta, majd postán az intézetbe feladta. A komáromi rendőrök 2020. november 20-án ettől a nőtől új pszichoaktív anyagot, valamint ilyen anyagot tartalmazó, különböző személyek nevére megcímzett borítékot foglaltak le. A két fogvatartott férfi cellájában a nyomozó hatóság illegálisan tartott mobiltelefont, rejtvényújságokat, új pszichoaktív anyagot foglalt le.

Az ügyészség indítványára a nyomozási bíró a két nő letartóztatását 2020. december 4-én rendelte el, majd legutóbb február 4-ig meghosszabbította. A Komáromi Járási Ügyészség most újabb indítványt terjesztett elő, amelyben kezdeményezte a letartóztatás meghosszabbítását április 4-ig. A nyomozási bíró az indítvány alapján az elkövetőket meghallgatta, majd végzésével a két nő letartóztatását újabb két hónappal meghosszabbította – tájékoztatott Puskásné Sárközi Rita, a Tatabányai Törvényszék sajtótitkára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában