A cél szentesítette az eszközt

2022.02.23. 10:38

Börtönbe akart kerülni, ezért kamurablást rendezett a komáromi dohányboltban

A férfi valós célja nem az volt, hogy a dohánybolt bevételét megszerezze. Válságos ételhelyzetéből keresett ilyen furcsán kiutat. Félrevezette a hatóságot.

Kemma.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, a férfi 2020. novemberében elveszítette a munkáját, szállását és a családjával is megszakadt a kapcsolata. A válságos élethelyzetéből nem látott kiutat, ezért elhatározta, hogy önmagát börtönbe juttatja, hogy legalább legyen hol aludnia.

A férfi ezért 2020. november 25-én bement egy komáromi dohányboltba, ahol az eladótól először kért egy doboz cigarettát, majd közölte vele, hogy kéri a bolt bevételét is. Szándékának nyomatékául a férfi a kezét a háta mögé tette, azt a látszatot keltve, mintha fegyvert tartana magánál – tájékoztatott dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Ekkor érkezett meg az üzletbe az eladó férje, akinek az elkövető javasolta: hívják ki a rendőrséget. Amíg az eladó telefonált, az elkövető meg se próbálta elhagyni a helyszínt, ehelyett szépen megvárta amíg a rendőrség megérkezik. Sőt, a vele szemben intézkedő rendőrökkel többször közölte, hogy rablást akart elkövetni, és a dohánybolt bevételének megszerzése volt a célja.

A férfi ezzel rablás kísérletének a látszatát keltette, azonban a valós célja nem az volt, hogy a dohánybolt bevételét megszerezze. A büntetőeljárást eredményező hatóság félrevezetésének vétsége miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádirata alapján eljárva a Komáromi Járásbíróság 280 óra közérdekű munka büntetést szabott ki vele szemben. A büntetővégzés jogerős, azt az ügyész is tudomásul vette – közölte Puskásné Sárközi Rita, a Tatabányai Törvényszék sajtótitkára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!