Elkapták

2022.01.19. 06:16

Szlovák besurranótolvaj járta a házakat Komáromban, letartóztatták a férfit

A szlovák férfi sokáig nem örülhetett lopott zsákmányának, mert egy órán belül elfogták. A bíróság elrendelte a tolvaj letartóztatását.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Forras: Shutterstock

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint egy hónap időtartamra elrendelte a letartóztatását annak a szlovák állampolgárságú férfinak, aki komáromi ingatlanból próbált meg értékeket eltulajdonítani. A bíróság végzése végleges.

Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség szóvivőjétől megtudtuk, hogy megalapozott a gyanú arra, hogy a férfi 2021. december 31-én hajnali 3 óra körüli időben a komáromi  garázslakáshoz tartozó elkerített területre történő bemászást követően a sértettek értéktárgyait kívánta eltulajdonítani, azonban az elkövetőt megzavarták, melyet követően a nála lévő nylon zacskót a benne lévő fejlámpával, kesztyűvel, valamint egy kerékpárt hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

A férfi  január 16-án hajnali 1 óra körüli időben a koppánymonostori ingatlan bekerítetlen udvaráról ellopta a tulaj 70 ezer forint értékű kerékpárját, a rajta lévő 30 ezer forint értékű 1 darab gyereküléssel és 3 ezer forint összegű kerékpárzárral, összesen 103 ezer forint értékben. Ezt követően január 16-án hajnali 1 óra 30 perckor a rendőrjárőrök a lopott tárgyakat a férfitól lefoglalták. Az eljárás adatai szerint a szlovák állampolgárságú férfi kifejezetten a bűncselekmény elkövetése céljából érkezett Magyarországra.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában