Rendőri hivatás

2022.01.18. 20:00

Még egy bűnöző is megdicsérte Szomód és Dunaszentmiklós körzeti megbízottját

A két településért felelős Geiling György főtörzsőrmestert nem csak rendőrként, de életmentőként is ismerik a környéken.

Sz. D. K.

Forrás: Beküldött

A rendőrségre tavaly januárban érkezett egy bejelentés, miszerint egy Tata közeli településről eltűnt otthonról egy fiatal nő, aki kárt akar tenni magában. A szülők értesítése alapján végül a tatai Öreg-tó partján lévő úgynevezett Ördög-sziklán találták meg, és bár már súlyos sérüléseket okozott magának, az egyenruhásoknak még sikerült megmenteni az életét. 

Ahogyan a Zsaru Magazin közösségi oldalán is írja: az életmentők egyike Geiling György főtörzsőrmester, a Tatai Rendőrkapitányság Szomód és Dunaszentmiklós körzeti megbízottja volt. Egyszer szülőfalujában, Szomódon, a kocsmában történt egy késelés, és a személyleírás alapján ő segített elfogni a kiérkező rendőröknek a menekülő elkövetőt. 

Ritka eset - A főtörzsőrmesternek komoly elfogásai is voltak az imént említettek mellett. 2018-ban egy németországi ékszerrablás fegyveres tetteseinek autós üldözésébe kellett bekapcsolódnia Tatán, ennek során olykor 180 kilométeres sebességgel száguldottak a városban, de végül meglettek a bűnözők. Egyikük csak annyit mondott: „Minket Németország óta üldöznek, és mi még mindenkit leráztunk, de maga nagyon jól vezet”.

– Ezzel az esettel be is szippantott a rendőrség, nagyon megtetszett ez a munka. 2014-ben lettem Szomód és Dunaszentmiklós körzeti megbízottja. Úgy érzem, szeretnek mindkét helyen, együttműködőek, még azt is jelzik, ha idegen autó érkezett egyik vagy másik helyre. Az is igaz, bármit kérnek, én is igyekszem segíteni nekik – eleveníti fel a kezdeteket Geiling György. 

Többször kellett újraélesztéssel próbálkoznia bajba jutott környékbelieknél. Két éve például egy vonatbalesetet szenvedett idős embernek segítettek. A férfi állapotát a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült stabilizálni a helyszínen, így életben tudták tartani a mentők kiérkezéséig. Tavaly pedig az említett fiatal lány életét mentették meg.

Címkék#rendőr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!