Aggodalom

2022.01.24. 18:49

Május 1. úti gyalogosgázolás: megszólalt az édesanyjáért aggódó férfi

Gyalogosokat gázoltak hétfő délután Tatán, a Május 1. úton. Az egyik sérült hozzátartozóját elértük, aki elmesélte, hogy van most az édesanyja.

Szász Dalma Kitti

Forrás: Kemma.hu

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk: Tatán, a Május 1. úton gyalogosgázolás történt a délutáni órákban. A baleset helyszínére a rendőrök mellett a mentőket is riasztani kellett, mivel az elütött két személy megsérült. Gányai Balázstól, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, hogy két idős embert gázoltak el a Május 1. úti körforgalom utáni zebrán. A baleset során az egyik személy könnyű, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.

Zalavári Zsolt, a könnyebben sérült Jutka néni fia, a Kemma.hu-nak elmondta, hogy édesanyja fél öt magasságában a mentőből tájékoztatta őt, hogy balesetet szenvedett és éppen úton vannak vele a Szent Borbála Kórházba.
– Információim szerint Annus nénit utána vitték el a mentőszolgálat munkatársai, úgy tudom, ő súlyos sérüléseket szenvedett – emelte ki Zsolt. Mint mondja, édesanyja és Annus néni éppen délutáni sétát tartott a tóparton. Onnan igyekeztek hazafelé, amikor megtörtént a baj.

− Pedig már az út felénél jártak, majdnem elérték a járdát is… Nem tudom, hogy történhetett. Talán nem figyelt a sofőr? Elképzelésem sincs. Anyukám jelen pillanatban a lábait fájlalja, valamint beütötte a fejét, amin lett egy nagy pukli. Emellett szédül is, szerencsére azonban beszélni tudott, egyáltalán nem volt zavart. Ezekben a percekben éppen a kórházban van a testvérem, aki be szeretne jutni anyukánkhoz, de még nem engedték be hozzá. Így hát várunk – fűzte hozzá aggódóan a sérült asszony fia.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!