Indítvány

2022.01.21. 06:13

Hamis 20 ezresekkel járták az országot, rács mögött tartanák a csalót

A háromfős banda legkorábban elfogott tagját továbbra is rácsok mögött tartaná az ügyészség, ezért indítványozták a letartóztatása meghosszabbítását.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénzhamisítás bűntette miatt folyamatban lévő ügyben indítványozta annak a férfinak a letartóztatása meghosszabbítását, aki társaival 2021. júniusában és júliusában több magyarországi boltban 20 ezer forintos, hamis bankjeggyel fizetett. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a sofőr szerepét játszó férfi letartóztatást ebben a hónapban rendelte el a bíróság.

Dr. Borbély Veronikától, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjétől megtudtuk, hogy a  főügyészség ismét indítványt a férfi letartóztatásának a meghosszabbítására tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés veszélye, valamint annak a veszélye, hogy a bizonyítást megnehezítené. Az ügyészi indítványról a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított kihallgatása után ülésen fog dönteni.

A megalapozottan gyanú szerint a férfi és két társa 2021. júniusában és júliusában több magyarországi, jellemzően élelmiszer-, és dohány boltokban 20 ezer forintos, hamis bankjeggyel fizettek. A férfit bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként az esztergomi rendőrkapitányság nyomozói, majd őrizetbe vételét követően a főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája 2021. július 30-án elrendelte a férfi letartóztatását. Egyik, szökésben lévő társát a főügyészség indítványa alapján 2022. január 14-én tartóztatta le a bíróság. Harmadik társukat még keresi a rendőrség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!