Szerencsétlenség

2022.01.21. 07:33

Halálos baleset is beárnyékolta a csütörtököt megyénkben

Több baleset, köztük egy egy halálos kimenetelű szerencsétlenségnél is helyszínelniük kellett a rendőröknek csütörtökön.

Kemma.hu

Forrás: police.hu

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, január 20-án késő délután ütközött össze két autó Tatabányán, a Rákóczi Ferenc úton, a 3-as és 4-es kilométerszelvények között. Eddig tisztázatlan okból az egyik autó áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy, vele szemben szabályosan közlekedő gépkocsival. A balesetben az egyik gépkocsi sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség tájékoztatása szerint az egyenruhások csütörtökön a megyében további, egy személyi sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő baleset helyszínén intézkedtek. Mindemellett három személyt fogtak el és nyolc főt állítottak elő, valamint egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!